Kiállnak Trump kereskedelmi háborúja mellett az amerikai szenátorok
Az amerikai kormányzat tagjai vasárnapi televíziós nyilatkozataikban védelmükbe vették Donald Trump elnök döntéseit a Kínával folytatott kereskedelmi vitában.
Az amerikai kormányzat tagjai vasárnapi televíziós nyilatkozataikban védelmükbe vették Donald Trump elnök döntéseit a Kínával folytatott kereskedelmi vitában.
Donald Trump amerikai elnök szerint nem okoz feszültséget a G7-országcsoport Biarritzban összegyűlt vezetőinek körében, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi háborúban áll Kínával.
Donald Trump nem hagyta szó nélkül a kínai válaszcsapásokat a kereskedelmi háborúban, és a devizapiacok zárását követően újabb tweeteket tett ki, melyekben tovább emelte a vámokat. A lépéseit megelőzte, hogy a Fed wyomingi konferenciáján Jerome Powell a Fed elnöke nem mondott semmi biztosat a jövőbeli monetáris politikáról, így a lazítás bejelentését váró amrikai elnök már ott utalást tett rá, hogy újabb lépéseket fog bevezetni.
Több fontos esemény is rángatta ma a világ tőkepiacait és köztük az amerikait. Először Kína jelentette be, hogy bizonyos amerikai termékek esetében megemeli a vámot, később a Jackson Hole-i konferencián Jerome Powell Fed-elnök tartott beszédet, legújabban pedig Donald Trump szabadult el a Twitteren. Mindezek hatására a vezető amerikai részvényindexek 2-3%-ot is meghaladó mínusszal zárták a napot, a Dow 700 pontos esést is produkált.
Hát nem pont ezt a bejegyzést várják Donald Trumptól a befektetők, amit a percekben tett ki, de ha próbálunk a sorok között olvasni, akkor az amerikai elnök egyáltalán nem boldog, hogy a Dow Jones ma már 573 pontos esésben is volt.
Záporoznak Donald Trump Twitter-bejegyzései azt követően, hogy Kína bejelentette: megemeli egyes amerikai termékek esetén a fizetendő vámot. Trump szemében az csak tetőzte a dolgot, hogy a Fed állítása szerint ma sem csinált semmit, így ígérete szerint még ma válaszlépésre számíthat tőle Kína.
Az Egyesült Államok lakosságának 62 százaléka elégedetlen Donald Trump tevékenységével, 38 százaléka viszont elégedett a 45. elnök teljesítményével - áll az AP-NORC közvélemény-kutatásának eredményeit összegző jelentésben, amelyet csütörtökön tettek közzé.
Belga flamand politikusok felajánlották Belgium vallon vidékeit Donald Trump amerikai elnöknek egy euróért - jelentette csütörtökön este a Fox amerikai televízió. A tréfának szánt ajánlatot az Új Flamand Szövetség nevű flamand konzervatív párt ifjúsági szervezete tette.
Donald Trumpnak a reggeli rutinjává vált, hogy a Twitteren megereszt egy "sosem volt ilyen erős az amerikai gazdaság, de a Fed tönkreteszi, mert nem vág kamatot" típusú kirohanást. Bizonyára sokan fogadnának rá, hogy holnap sem hagyja ki az amerikai elnök a lehetőséget, ugyanis a jegybank döntéshozó testületének már több tagja is az óvatosságát hangsúlyozta a szeptemberi kamatcsökkentés lehetőségét illetően.
Jelentősen, a vártnál nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, ami azt jelzi, hogy a munkaerőpiaci helyzet stabil, nem hatott rá különösebben a feldolgozóipar növekedésének lassulása és a recessziós aggodalmak sem.
Ígéretet tett Donald Trump arra, hogy támogatja az Apple-t a kereskedelmi háborúban, miután felvilágosították arról, hogy a kínai importvám negatívan érinti a Kínában gyártó Apple-t, miközben az amerikai technológiai óriás legnagyobb riválisa, a Dél-Koreában gyártó Samsung vámok nélkül szállíthatja termékeit az Egyesült Államokba.
Szerda reggel az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy újabb Twitter-hadjárattal kezdte a napot. Újonnan szokásává vált, hogy Jerome Powellt, a Fed elnökét, hibáztassa az amerikai gazdaság esetleges lassulása miatt. Trump úgy látja, hogy a gazdaság teljesen egészséges és jól működik. Az "egyetlen probléma" a Federal Reserve, ami vissza akarja fogni az amerikai gazdasági növekedését.
A vártnál nagyobb lehet az amerikai költségvetés idei hiánya, és a deficit az eddig becsültnél két évvel korábban, már jövőre elérheti az 1000 milliárd dollárt.
Donald Trump kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, mi az, amiért az Európai Unió bármit megtesz neki: egyszerűen csak meg kell adóztatni az európai autókat.
A kereskedelmi vita Kínával árthat is az amerikai gazdaságnak, de a viszály hosszú távon előnyöket hoz majd az Egyesült Államoknak - mondta Donald Trump amerikai elnök kedden újságíróknak.
Donald Trump amerikai elnök kedden éjjel Twitteren bejelentette, hogy lemondja dániai látogatását. "Dánia nagyon különleges ország, hihetetlen emberekkel, de tekintettel Mette Frederiksen miniszterelnök megjegyzéseire, miszerint nem érdekli őt Grönland megvásárlásának megvitatása, találkozónkat, amelyre két hét múlva került volna sor, elhalasztjuk" - írta mikroblogjában az államfő. Majd megköszönte a dán politikusnak, hogy "világosan beszélt", mert - úgy fogalmazott - "költséget és erőfeszítést takarított meg mind az Egyesült Államok, mind pedig Dánia számára". Trump jelezte: egy későbbi időpontban sor kerül a vizitre.
Magas szintű kapcsolatfelvétel van folyamatban Washington és Caracas között - jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök. Az információt Nicolás Maduro venezuelai elnök is megerősítette.
Tegnap jelentették be, hogy az Egyesült Államok további kilencven napra felfüggeszti a Huawei Technologies elleni embargót, erre reagált közleményben a kínai vállalat.
Mike Wilson, a Morgan Stanley amerikai részvénystratégája egy interjúban azt mondta, hogy sem az amerikai jegybank, sem az amerikai kormány nem tudja megmenteni a piacokat, sem a Fed, sem Trump nem tud gyorsan olyan döntéseket hozni, amelyek megnyugtatnák a befektetőket sem a Fed Put, sem a Trump Put nem releváns már.
Az Egyesült Államok további kilencven napra felfüggeszti a Huawei Technologies kínai mobilhálózati gyártó elleni embargót - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter a Fox Business Network hírtelevízióban hétfőn.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.